Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

CountDown

Mi is az a Countdown?

A TED által indított globális kezdeményezés szakértői platformok sokaságával kutatja a megoldásokat a klímaválságra világszerte – ehhez csatlakozott Magyarország is a TEDxDanubia Countdown révén, amely 2020-21-ben dedikáltan a klíma témájával és az egyéni felelősségvállalással foglalkozik: ötletekben gazdag programok sorával ösztönzi környezettudatosságra és buzdítja cselekvésre a társadalom minden szegmensét.

A TED Countdown egy globális kezdeményezés a klímaválság megoldásainak felkutatására, a mihamarabbi cselekvés ösztönzésére. Célja, hogy meggyőző válaszok szülessenek legégetőbb kérdéseinkre, és ezek megoldásához hidakat építsünk az esemény résztvevői, illetve üzleti-politikai vezetőink között.
#JoinTheCountdown
#TEDxDanubiaCountdown
Részletes program
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
TEDxDanubia Countdown

Online eseményünk során nemzetközi hírességek és szakemberek TED előadásait hallhatod, valamint bemutatkoznak a TEDxDanubia közösségi programjai és a klímaváltozás elleni harc hazai úttörői, melyekre reflektálva kerekasztal-beszélgetést tartunk.

Előadóink

Chris Anderson
a TED kurátora
Chris Anderson előbb újságíróként, publicistaként futott be hosszabb karriert, majd 2002-ben a TED konferenciák kurátora lett, amely általa vált olyan platformmá, ahol megosztásra érdemes gondolatokkal találkozhatunk.
Severn Cullis-Suzuki
Környezetvédelmi oktató
Severn Cullis-Suzuki egy olyan aktivista, aki élethosszig elkötelezte magát amellett, hogy a jövő generációjának igazságot szolgáltasson.
Antonio Guterres
az ENSZ főtitkára
Antonio Guterres a klímavészhelyzet frontvonalában küzd, hogy elérhessük a fenntartható fejlődési célokat.
Rebecca Henderson
A kapitalizmus újragondolója
Rebecca Henderson az innováció és a szervezeti változások szakértője.
Lindsay Levin
vállalkozó, aktivista
Lindsay Levin arra tette fel életét, hogy átformálja, mit is jelent a vezetői szerep.
Ursula von der Leyen
az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen abban hisz, hogy a zöld- és digitális átalakulások lehetnek Európa gyarapodásának és ellenálló képességének kulcsai.
Andri Snaer Magnason
történetmesélő, környezetvédelmi aktivista
Andri Magnason arról várt ismertté, hogy szokatlanul közelít hétköznapi dolgokhoz.
Rose M. Mutiso
energia kutató
Rose M. Mutiso szakértők nemzetközi hálózatával dolgozik azon, hogy megoldást találjanak Afrika és Ázsia energiahiányára. Emellett támogatja az afrikai nőket abban, hogy tanulhassanak és vezetővé válhassanak.
Johan Rockström
a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója
Johan Rockström azon dolgozik, hogy újraértelmezze a fenntartható fejlődést.
Vaurun Sivaram
a tiszta energia képviselője, fizikus, író
Vaurun a klímaváltozás elleni, iparágakon, akadémián és kormányokon átívelő, tiszta energiát hasznosító technológiák felvirágoztatója, és az innovációs ökoszisztémák fejlesztésén dolgozó szakértő.
Vilmos brit királyi herceg
Cambridge hercege
Vilmos herceg legfőbb törekvései közé tartozik a természeti környezet jövő generációk számára történő megóvása.

Kerekasztal-beszélgetés résztvevői

Antal Miklós
ökológiai közgazdász
Doktori végzettségét és MSc fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte közgazdászként és mérnök-fizikusként. Nemcsak kutatóként, elméletben vizsgálja a fenntarthatóságot, hanem hétköznapjaiba is beépíti.
Gyurkó Szilvia
gyermekjogi aktivista, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Munkatársaival évek óta küzd azért, hogy meggyőzze a társadalom szereplőit, szülőket, és döntéshozókat a gyermeki jogok fontosságáról. Az egészséges környezethez való gyermeki jog érvényesülése nélkül hosszú távon a többi jog is veszélybe kerülhet.
Hodász András
katolikus pap
Emellett népszerű író, blogger, vlogger. A Hivatásválasztását így indokolja: „Ez a munkám, ez a hobbim, ez az életem. Azért választottam, mert a legfontosabb számomra az ember. Minden érdekel, ami vele, velünk kapcsolatos.”

Bemutatkozó programok vezetői

Csepreghy Nándor
igazgató, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
Csepreghy Nándor 2018 óta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány igazgatója. Az alapítványt Áder János köztársasági elnök alapította. A szervezet a környezettudatosság növelésére törekszik Magyarország határain belül és azon túl, emellett támogatja számos oktatási program kidolgozását, és igyekszik hozzájárulni a fenntartható üzleti elképzelések megvalósításához és népszerűsítéséhez. Csepreghy Nándor korábban, 2015 és 2018 között a Miniszterelnökség miniszterhelyetteseként, ezt megelőzően pedig fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárként dolgozott.
Frankó-Csuba Dea
sorozatvállalkozó, innovációs coach
Dea sorozatvállalkozó, innovációs coach, inspirációs előadó a jövővel, felforgató stratégiákkal, szervezeti és digitális transzformációval kapcsolatos témában. A Spark Institute at IBS alapító partnere, az OpenExO nagykövete, az ExOWorks prémium sprint coach csapat tagja és a Singularity University alumni tagja.
Matolcsy Miklós
a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Fenntarthatósági Témahét főszervezője
15 év multinacionális nagyvállalati vezetői szerepkör után lett egy magyar nagyvállalat vezérigazgatója, majd gyökeres váltással elindította a PontVelem Nonprofit Kft-t. Diákoknak szóló komplex fenntarthatósági programokat fejlesztenek és működtetnek, többek közt az 5 éve futó Fenntarthatósági Témahetet is.
Márta Irén
ügyvezető igazgató, BCSDH
Márta Irén közgazdász a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért igazgatójaként elsődleges feladatának tartja a fenntartható vállalati működés előmozdítását, a tudásmegosztás és az együttműködések elősegítésével a magyar üzleti élet vezetői között. Munkájában kiemelt szerepet tölt be a klímavédelem, a körforgásos gazdaság elterjesztése és a jövő vezetőinek szemléletformálása is.
Sipos Katalin
a WWF Magyarország igazgatója
Sipos Katalin, a WWF Magyarország jelenlegi igazgatója biológusként végzett és bő két évtizede dolgozik a természetvédelemben. 1998-ban a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál kezdett, 2015-ben csatlakozott a WWF Magyarország csapatához, ahol szervezet fejlesztésen kívül természet- és klímavédelmi szakpolitikákkal, szemléletformálással és partnerség építéssel foglalkozik.
Szomolányi Katalin
A Planet Fanatics’ Network alapítója, ügyvezető igazgatója
Katalin kezdetektől felelt a Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiáiért, vezetése alatt vált a cégcsoport karbonsemlegessé 2015-ben. A WWF-fel közösen “Klímavédelem fénysebességgel” címmel menedzselt európai projektet. Szerkesztő-műsorvezetője volt Magyarország első fenntartható fejlődéssel foglalkozó rádióműsorának, a Holnaputánnak, és 13 éve a Fenntarthatósági Napok főszervezője.

Kurátoraink

Honti Pál
a TEDxDanubia Countdown kurátora
Saját öndefiníciója szerint erőforrás, transzformátor de leginkább apa. Az emberek, állatok, növények, robotok és a nem zéró összegű játszmák barátja.
Mányai Csaba
a TEDxDanubia Countdown kurátora
a TEDxDanubia alapítója, multidiszciplináris felfedező, "hatás építész", avagy impact architect, idealista és realista, apa és ember, aki hisz abban, hogy egy értelmesebb, élhetőbb világ és jövő lehetséges.
Mányai Roland
a TEDxDanubia Countdown kurátora, a Climate Action Circles koordinátora
Bajnógel Péter
rendezvényigazgató
A kíváncsiság és nyitottság határozza meg életét. A kommunikációs munkák mellett biciklizik, fotózik és gyereket nevel vagy a gyerek neveli őt...

A hírlevélre való feliratkozással elfogadom az adatkezelési nyilatkozatot: