CountDown

Fenntarthatósági Témahét

Fenntarthatósági Témahét

A Fenntarthatósági Témahét a fiatalabb generáció fenntarthatósági és környezetvédelmi edukációját tűzte ki fő céljául, hiszen gyermekeink a legfogékonyabbak a szemléletváltásra, és a leginkább nyitottak új, fenntarthatóbb szokások kialakítására.

Földünk védelmének érdekében és közös jövőnk szempontjából kiemelten fontos, hogy már iskolás korban megértsék személyes érintettségüket, megismerjék és értelmezzék a körülöttünk zajló folyamatokat, és elsajátítsák azt a tudást, mellyel felvértezve ők is tehetnek környezetük védelméért.

A kezdeményezés célja, hogy a középiskolás diákok körében erősítse azt a szemléletet, mely szerint mi magunk felelünk környezetünkért, bolygónk – és az emberiség – jövője is rajtunk, és cselekedeteinken áll. A program kidolgozott óravázlatokkal, tanárfelkészítésekkel és iskolai pályázatokkal, aktivitásokkal segíti a pedagógusokat.

A Témahéthez Magyarországon évente körülbelül 1500 iskola 350 000 diákja csatlakozik. A 2020-as év kiemelt témái az energia, a klímaváltozás és az egészségnevelés. A kezdeményezés fővédnöke Áder János köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, szervezője a PontVelem Nonprofit Kft.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványról

A Kék Bolygó Alapítvány létrejöttét egy fontos felismerés határozta meg: ugyan évtizedek óta téma a klímaváltozás, folyamatos egyeztetések folynak arról, hogy milyen veszélyeket jelent mindez számunkra, ennél messzebbre alig merészkedünk, pedig huszonöt éve ismerjük az egyre sötétebb jövőt jósoló előrejelzéseket. Hiába születtek nemzetközi egyezmények, ha az országok nem tartják magukat a megállapodásokhoz és nem csökkentik drasztikusan károsanyag-kibocsátásukat.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány célja a magyar társadalom környezeti és fenntarthatósági problémákkal szembeni érzékenységének növelése, a helyi közösségek bevonása ezek megoldására. A személyes környezeti felelősségérzet és a klímaváltozással szembeni fellépéssel kapcsolatos elkötelezettség kialakítása. Ennek érdekében az alapítvány kiemelten támogatja a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatásának kialakítását és fejlesztését, a társadalom környezettudatosságának fejlesztését, a környezetvédelem és a klímaváltozás kapcsán az egyének és a társadalom értékszemléletének, viselkedésének, termelői és fogyasztói szokásainak, törekvéseinek megváltoztatását, a társadalom és a környezet közötti új viszonyrendszer kialakítását, a klímaváltozás hatásaival szemben való fellépést, az alkalmazkodás helyi és országos közösségi programjait.

  1. Hogyan segíti az Alapítvány a klímaváltozás elleni küzdelmet?

  2. Felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fenntarthatósági kihívásokra keresnek választ
  3. Felméréseket készít a lakosság körében
  4. Kutatási és ösztöndíjprogramokat indít
  5. Pályázati programokat támogat
  6. Vállalkozások fenntarthatóságot célzó üzleti elképzeléseit támogatja

Ha szívesen olvasnál az alapítvány további tevékenységeiről, programjairól, látogass el weboldalukra vagy kövesd Facebook oldalukat

A hírlevélre való feliratkozással elfogadom az adatkezelési nyilatkozatot: